Erre a kérdésre én hosszú évekig alig tudtam válaszolni. Ha meg is találtam valami fogódzót , nem biztos, hogy azt is mondtam akit és amit tényleg gondoltam, sőt a legrossabb, hogy nem is tudtam! Azóta sem tudom, mennyien vannak így ezzel ! Soha senkit nem kérdeztem, mert mindég azt gondoltam, hogy honnan tudjuk biztosan, hogy valóban azok vagyunk-e akiknek mondjuk magunkat . Azóta megfordítottam ezt a kérdést, és úgy gondolom, azok vagyunk akiknek hisszük magunkat. Ezt azért érdemes jól használni, mert ha én alulbecsülöm magam, és pl. azt gondolom, hogy most az induló vállalkozásom ismét kudarcba fullad, ugyanúgy mint a néhány évvel ezelőtti, akkor az lesz bizony…mert a gondolat teremt. Ezt majd elmesélem nektek egyszer, mert vannak rá konkrét megtörtént eseteim,amikor néhány perc után kézzelfogható volt amit elképzeltem!
Most már talán a 6.éve keresem a helyes választ és talán már elérek oda, hogy úgy tudok felelni, ahogyan azt tényleg valóban gondolom.
Adott volt egy szép, szőke hajú- kék szemű magyar lány! Aki egy vidéki kisvárosban született és itt is élte életét a maga egyszerű környezetében. Ovodába, iskolába járt , szerelmes volt és tapasztalta az életet. Sokat olvasott és létezett. Ezt akkor még a NAGYBETŰS TELJES ÉLET-nek hitte! Az iskolából kikerülve főiskolára jelentkezett, de közel nem a céljai vezették, mert konkrétan elmondhatom, hogy nem is voltak, maximum álmaim és képzelgéseim. A főiskola 4 órányi buszútra volt tőle, egy nagyvárosban! Sok érdekes és újszerű emberrel találkozott itt, akik mind mások voltak, mégis jól megértette magát velük. Örült a messzeségnek, mert élete első szerelmével épp válófélben voltak lelkileg (hitte ő ezt) és fizikailag.
Sajnos ez a szak, rájött, hogy közel sem tartozott az érdeklődési körébe, ezért egy félév után az iskolát otthagyta és talán majd csak 10 év után gondolt rá ismét, hogy jó lenne újra tanulni. Közben gondolt egyet és felköltözött egy munkával kecsegtető suli miatt a fővárosba, óriási reményekkel. Itt ahogy teltek a hetek magába zárkózott és alig járt társaságba. Amikor már a sokadig munkahely nem jött össze, elkezdte hazahúzni a szíve….a szülővárosába…a nyugalomba. Egy hónap leforgása alatt otthon volt és egy jó ideig nem is vágyott vissza, hiszen a városban átélt magányt végre, végre pótolta egy fiú, akivel szinte első napjaiban futólag találkozott otthon. Holott közismert személyiségnek számított a szülőhelyén, ezt a fiút mégsem ismerte. Kíváncsisága nem hagyta nyugodni és a sorsot úgy alakította, hogy megismerkedjenek. Az ismeretségből házasság lett és két gyönyörű, egészséges és életrevaló 2 fiúgyermek.
Ezek után jött a feketeleves, ez a blog talán erről szól…és rólam! Azt érzem ki kell írnom az elmúlt évek történéseit magamból. Tisztában vagyok vele, hogy nem tudok jól fogalmazni és sokszor zagyva az írásom, de ezt most itt magamnak írom. Talán terápiás jelleggel. Évek óta szerettem volna egy oldalt, ahol én , magamról olvashatok és majd évek, esetleg évtizedek múlva visszanézem és lehet elsírom magam, hogy úúúristen , tényleg ilyen is volt. Ma már alig emlékszem rá.
Szóval nem érdekel kinek tetszik, kinek nem, viszont véleményeket, aki esetleg már volt hasonló, vagy csak hasonlító szituációban… most azt mondom szívesen fogadok.
Jó olvasást nálam!
Inessanchez 🙂
Kommentek