Iskola

Olyan sok kérdés van manapság az életemben! 

Tudom, hogy a fiaim lelkiállapota tőlem függ. Tudom, értem, érzem, tapasztalom, mégis olyan nehéz néha. Reggel fél 9, ülök egy kávéház napsütötte ablakában, mellettem gőzölög az earl grey-em, persze egy hosszú kávén már túl vagyok, és kavarognak a fejemben a gondolatok. Ugye jó lesz? Rendben lesz minden? Aztán belül ott a bizonyosság. Tudom, ha nekem jó lesz akkor nekik is jó lesz, mert tőlem függ, rajtam alapul a lelkük állapota. Az én lelkem pedig akkor lesz renden, ha ÉN rendbe hozom!  Igen, hetek óta tartok ott, hogy váltani, változtatni akarok, mélyen belül ott a vágy és az elhatározás. Semmi sem köt már “otthonra”. Ott a gyönyörű ház..igen, de röghöz köt. Szertném azt megtartani , mint hétvégi házat. Milyen jó lenne, ha egy-egy pesti hét után lenne hova kimenni a zöldbe, és ott is kányelmes körülmények között tudnánk lenni….Ha-ha , igen ha milliomos lennék.  De ha el tudom képzelni, meg is tudom valósítani. A rohadt életbe…hinnem kell magamban. Engem nem tanítottak erre. Engem a rideg hétköznapokra neveltek, amikor csak munka, munka, és munka és “az élet kemény lányom,dolgozni kell”, “erre nincs pénzünk”…nálunk nem volt olyan, hogy az öröm vezessen, mert “ez van ezt kell csinálni” !!! 

Sokszor gondolkodom, hogy vajon ufónak születtem-e ,vagy a második kismamaságom allatt hol alakultam át…Valószínűleg azonban már az első alatt “átváltoztam, csak nem vettem tudomásul, így az “erők” ráerősítettek, hogy biztosan semmi  kétségem ne legyen, hogy megváltoztam és meg kellett változnom, mert más felé kell mennem.

Szóval earl grey, reggeli napsugrak. Várok a bemutató órára, hogy lássam, jó helyre adom-e be a fiamat. A fiaimat. És igen igy képzelem…mikor elviszem őket, én leülök egyet kvzni, teázni ,rendezem gondolataim, megirom a napi bejegyzésem a blogba, megtervezem a napom és indulhat…napfény, csillogás, nyugalom és szeretet. A következő 5 évemet arra szertném használni és fordítani, hogy felépítsem a jövőnket. Amiben anyagi biztonság, harmónia, megértés, haladás, nagyon-nagyon sok tanulás és fejlődés van…Rájövök, hogy szeretem az embereket. Bejött most egy fiatal pár, aranyos arcú, természetes vörös rövid hajó lány…(német rendszámú BNW-vel érkezett) és kissé pocakos, fekete keretes szigorú szemüveget viselő, vastag fekete pulcsiban humorizáló pasival…körülöttem beszélgető barátnők, üzleti megbeszélések reggeli mellett…élet, élet és élet…Aszívem repes. Persze, persze látom már a dolgok másik oldalát is, mert az ablak előtt az utcán téblábolnak azok, akiknek még annyi sincs, hogy egy teára beüljenek reggelente. De engem ez nem visz előre. Nem nézhetek hátra. 35 vagyok idén. Ha most nem lépek és mozdulok, élve temetem el magam “faszomfalván”! A bizonyosság bennem van. Saját határaimat magam szabom…kemény ez.